erdely.ma rss erdely.ma - a legfrissebb írásaink | A normál webes változatot kérem! | Főoldal
életmód  
2017.03.20. | 09:40 Százesztendősen is derűvel szemléli a jövőt
3602 4

A bardoci Hadnagy családban akkor is eseménynek számított március 15-e, amikor ezt a hatalom nem nézte jó szemmel. Az esetenként átlagosnál kicsit hangsúlyosabb ünneplésben volt némi vitézkedés is, de a mulatozás okát valójában az adta, hogy András bácsi épp a nevezetes napon született. A 101. életévébe lépett egykori mezőgazdasági munkás, majd fogatos nem mutatja korát, akár tíz-tizenöt esztendőt letagadhatna, s emlékezőtehetsége is kiváló.

András bácsi hatalmas családban nőtt fel. Édesapja első felesége a hetedik gyermek világrahozatalakor hunyt el, ezért újranősülni kényszerült. Négygyermekes székelyszáldobosi asszony lett a kiválasztott, akitől még született három – Andriska lett a legkisebb –, azaz volt idő, amikor tizennégy (!) gyermek futkorászott egyszerre Hadnagyék portáján.

Először 1938-ban sorozták be, esztendőre rá el is vitték román katonának, de nem sokat hordta a mundért, mert amikor 1940-ben a magyarok bevonultak Észak-Erdélybe, őket – az ezredorvos köszönetével, amiért olyan jól dolgoztak – hazaküldték. Ez jól is fogott, mert így lett ideje, hogy 1941-ben megnősüljön, elvegye azt a kislányt, Tókos Esztert, akivel bő hat évtizeden keresztül igazi társként éltek. A honvédséghez 1944. március 24-én rukkolt be, de itt sem szolgált hosszú ideig, mert alig egy év múlva Mezőzombornál fogságba esett.

Huszonhat hónapos fogságát a Don-vidéken töltötte, a legközelebbi város Sztalinó volt (mai neve Donyeck – szerk. megj.). Előbb könnyű munkát végeztettek velük, de hamarosan bányába küldték. Cipője olyannyira felsértette a lábát, hogy kórházba kellett szállítani, s felmerült, le kell vágni. A műtétnek és az orvosok odaadó munkájának hála, lába megmaradt, sérülésének köszönhetően a bányába sem kellett visszatérnie, helyette a láger udvarán dolgoztatták. Újabb betegség döntötte le lábáról, vérhast kapott, de a kórházban ismét jó kezekbe került, egy kis papírba csomagolt portól néhány nap alatt meggyógyult, s az emberséges gondozást is csak dicsérni tudja, amit jól példáz az is, hogy a tíz magyarnak külön helyet jelöltek ki az osztályon. Felépülését követően továbbra is a kórháznál tartották, ahol csoportjuk meszelt, festett, takarított, javítási munkálatokat végzett, ám ez sem tartott sokáig, „Az orvosok bejöttek, megtapogatták a seggünket, s akinek kemény volt, nem maradhatott. Mivel én egy jó barátom javaslatára azt mondtam, ács vagyok, egy gyár építéséhez vittek. Akkora termek voltak benne, hogy az egyik végéből nem láttunk át a másikba. Nehéz volt a munka, alig bírtam, hamarosan le is fogytam közel nyolcvanról negyvenre. A gyengélkedőben voltam, amikor egyszer bejött egy orosz orvos és tolmácsnak egy magyar, s felolvastak öt nevet, köztük az enyémet. A magyar orvos azt mondta: »Hadnagy András, maga hazamehet«, s hamarosan fel is tettek egy olyan szerelvényre, amelyen több lágerből szabadult magyarok voltak” – idézte fel szabadulásának pillanatait ünneplőinek az aggastyán.

Hazatérése 1947. június 2-ára esett, néhány évig a család földjén gazdálkodott, majd 1952-től kollektívtag lett. „Jöttek a kommunisták, biztattak, álljunk be, meglátjuk, jobb lesz, nem lesz semmire gondunk. Mindenki beállt, kivéve néhány nagygazdát, akiket aztán büntetésből egy éjszaka néhány hónapra el is vittek a Duna-csatornához” – mesélte András bácsi.

Nem voltak könnyű évek, de fiatal volt, szép emlékei is vannak ezen időkről. Csoportosan jártak kapálni és kaszálni, kézzel aratták a búzát, amelyet kévébe fogva vittek csépelni a géphez. Több évig ment ez így, aztán megjelent az a gép, amely aratáskor a cséplést is elvégezte: volt olyan év is, hogy negyven vagon búzát gyűjtöttek be, mellette pedig bőséggel volt here, zab és árpa is. A kollektivizáláskor a szarvasmarhákat elvették, de egy-egy tehenet mindenki megtarthatott, s ha bikaborjú lett, mázsásig nevelték, majd leadták, így lett némi többletjövedelmük, amelyből haladhattak, gyarapodhattak.

A jelenlegi viszonyokról nincs valami jó véleménye. Néhányan nagyban gazdálkodnak, de gépeket használnak, emberekre egyre kevesebb szükség van, s tisztes összeget sem fizetnek a föld bérléséért. Az állattartás sem jelent biztos megélhetést, mert a marhának gyenge ára van, nem kell már az ötmázsás borjú sem, hanem csak a még szinte szopósnak mondható egymázsás, abból pedig sok jövedelem nem lesz.

Hogy mit kér következő születésnapjára? Egészséget lányainak és fiának, az unokáknak és a hét dédunokának, magának meg jó füleket, mert ha megromlott látása miatt már tévét nem nézhet, bár a rádióban oly gyakran játszott magyar dalokkal szórakoztathassa magát.

Hecser László
Háromszék
Csiripelés Twitterre


Mennyi öt + tíz ?
Név:

Bakai írta (2017.03.22. 09:14:34)
nimród kedves, ön ezek szerint nem ismeri a HM irattárát, fogoly és elesett nyilvántartását, mely példaértéküen aprolékos és itt az interneten olvasható??

Apród írta (2017.03.21. 18:51:26)
Sajnálom,hogy az ilyen harcot járt veteránokat nem hívják meg a történelemszakos tanárok egy-egy órára. Amit elmesélnek az hiteles és kitartást is lehet bőven tanulni. A történelmünk és népünk megismeréséhez minden esetben nem kell rendezett film színészekkel, itt a történelem v. a sors a rendező.

Mük írta (2017.03.20. 21:20:37)
Isten éltesse ezt a példaképü bácsit! Egészséget, boldogságot Neki!

Nimród írta (2017.03.20. 20:21:17)
Nagyon fontos a Don-vidéki fogság magyar áldozatainak a dokumentálása! Annak a minél részletesebb és hiteles leírása! Jó volna, ha megfelelő személyek részletesen leírnának/felvennének/dokumentálnának minden történelmi mozzanatot, amelyek a magyarságnak a Don-vidéki fogságával kapcsolatosak!


Korábban írtuk: