erdely.ma rss erdely.ma - a legfrissebb írásaink | A normál webes változatot kérem! | Főoldal
magyarország  
2017.08.13. | 08:32 Kósa: a Velencei Bizottságban is vannak Soros György által pénzelt emberek
859 6

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Velencei Bizottságban is vannak Soros György üzletember által pénzelt emberek, amit a gazda mond, azt kell csinálni és meg kell találni a jogi magyarázatát.

Kósa Lajos a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva azt mondta, abszurd, hogy a bizottság szerint a Közép-Európai Egyetemre nem kellene vonatkoznia a magyar felsőoktatási törvénynek. „A törvényeknek mindenkire vonatkoznia kell, még Soros Györgyre is" – szögezte le a politikus. Hozzátette: a felsőoktatás szabályozása állami hatáskör, az új törvényt mindenki komolyan vette, a másik Magyarországon működő amerikai intézménnyel meg is született a megállapodás.

A migrációval kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, tudni lehetett, hogy nyáron fokozódni fog a nyomás, és most a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is segítik őket az embercsempészekkel karöltve emberiességi szempontok miatt, ami a frakcióvezető szerint álságos álláspont.

Jelezte, hogy az európai közvélemény is megfordult ebben a témában, az olaszok pedig szigorúbb feltételeket szabtak az NGO-knak, mint amit a magyar civiltörvény előír.

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nyugdíjasokra tett „lenéző" kijelentésével kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, a Jobbik megjelenésével egy addig nem létező „kocsmapolitikai stílus" vonult be a politikai életbe, ami normális politikai erőnél nem képzelhető el.

A rendkívüli parlamenti ülés összehívásáról Kósa Lajos azt mondta, ebből az látszik, hogy hogyan működne Magyarország, ha a szocialisták irányítanák: Soros György összehívatja a parlamentet és megszavaztatja az embereivel, azt, amit ő akar. Jelezte: nem fognak elmenni a rendkívüli ülésre, mert „ha csak az ég a földdel nem válik egybe", akkor semmi ok nincs arra, hogy nyáron összeüljön a parlament, a kezdeményezésen látszik, hogy „tiszta kamu az egész" – fogalmazott.

MTI
Csiripelés Twitterre


Mennyi hét + egy ?
Név:

Bende írta (2017.08.14. 05:46:38)
a Jobbik megjelenésével egy addig nem létező "kocsmapolitikai stílus" vonult be a politikai életbe

Hahahaha, mindig mondtam, Vona menjen vissza csaposnak a melegbárba.
Odavaló.

Bende írta (2017.08.14. 01:00:13)
Te Muad, Karanar Soros tollnok, a favécében nincsnek, de oda valók.

Tóducz írta (2017.08.13. 12:35:04)
Kedves Muad-dib, nem kukucskálunk a fenekekben, me kukkolni csak a neveletlenek szoktak.

Karanar írta (2017.08.13. 12:32:51)
Ezekiel betegek, mas magyarazat nincs...

Muad-dib írta (2017.08.13. 11:30:05)
Mindenütt ott vannak kérem szépen. Tessék a kert fenekében lévő favécé ülőkéje alá is bekukucskálni, nehogy ott rejtőzködjön valamelyik Soros bérenc, este meg a tévé készüléket kihúzni a konnektorból, mert azon a kis piros lámpácskán keresztül kémkednek a senkiháziak. Ha netalán elalszol égő piros lámpa mellett, az agyadat gyurmával kevert fűrészporra cserélik.

Tóducz írta (2017.08.13. 08:59:48)
Ez igaz, csak ne Kósa mondta volna.


Korábban írtuk: